| Profi, optimalizált, pénzt hozó honlapok |
|
A világháló hatalmas lehetőség, bárkinek, bármikor. A mai világban – főként bizonyos szolgáltatást kínáló vállaltok, vállalkozók esetében – elengedhetetlen, hogy fent legyenek a világhálón, azaz az Interneten. Hiszen hiába jó asztalos egy kicsiny faluban Pista bácsi egy idő után elfogynak az ügyfelei, de ha van egy profi weboldala, akkor a szomszédos falvakban, de akár az egész ország területén is eladhatja szolgáltatásait, így mindig lesz bőven munkája. Az új üzleti vízválasztó már nem az internetes és a fizikai jelenléttel is rendelkező vetélytársak között húzódik, hanem azon vállalatok között, akik felmérik és kihasználják az Internet kínálta lehetőségeket, valamint, akik figyelmen kívül hagyják azokat, abban bízva, majd csak elmúlik a jelenség. Utóbbi vállalatok számára az a bökkenő, hogy az Internet és az online kereskedelem még mindig jelen van, sőt jobban virágzik, mint valaha. |
Így ezek a vállalatok, egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a piacrészesedésért folytatott ádáz küzdelemben.
Változtasson ezen, mert egyre többet veszít! Konkurenciája pedig egyre ismertebb és erősebb lesz az Internet segítségével. Ha Ön nem cselekszik azonnal, akkor biztos lehet abban, hogy a versenytársai meg fogják előzni! |
Hogyan lehet pénzt termelő honlapom anélkül, hogy hatalmas összegeket költenék reklámra??
|
Most eláruljuk Önnek, mert van megoldás: Ráírják a névjegyükre, így a már meglévő ügyfelek megnézhetik. De mi is lenne a célunk a honlappal?? Jó lenne ha sokan rátalálnának, hisz olyan jók a termékeink, szolgáltatásunk.
Ha az Interneten kereső ügyfél beüti a keresőbe, amit szeretne (tegyük fel hogy mondjuk "egyedi szoftver fejlesztés") feljönnek a találalok, körülbelül százharmincezer. Mit tesz ilyenkor az ember? |
Megnézi az első ötöt, de maximum az első oldalon talált cégek honlapját. A többiek meg hoppon maradnak.Mi a megoldás?? Hát az, hogy az Ön honlapja ott legyen a találati lista első oldalán, sőt, inkább az élvonalban, mert akkor így rengeteg látogatója lesz, ezekből jóval több vásárló, s így még több profit.
|
| Egyedi megoldások honlapokhoz |
- Egyedi arculattervezés.Grafikus munkatársunk az ügyfél elképzelése alapján egyedi külsőt tervez
- Bannerek, flash menük, intrók és animációk. Tetszetős, mozgó tartalmú fejlécekkel, gombokkal, interaktív felületettel tesszük látványosabbá, figyelemfelkeltőbbé weblapját.Bővebb információ itt.
- Dinamikus oldalak. Lehetővé teszi, hogy az internetes program a felhasználó létező adatbázisából automatikusan állítsa elő a weblapokat.
Ennek az a nagy előnye, hogy honlap tartalmi változtatásait a program automatikusan megcsinálja - nem kell folyamatosan külsős szakemberrel módosíttatni az oldalakat, ezért időt és pénzt takarít meg az ügyfélnek. - Különböző adatbázisokhoz való csatlakozás.
Az adatokat - az ügyfél igénye és kívánsága szerint - különböző, ingyenes, vagy fizetős adatbázisokban tároljuk(pl.MySql, PosgreeSql,MsSql Server, Oracle).
Természetesen nem lövünk ágyúval verébre - egy normál méretű portálhoz nem Oraclet javaslunk, hanem egy ingyenes Sql szervert. - Integrálási lehetőség egy belső Windows alatt futó ügyvitel szoftverrel.Ilyenkor a belső, Windows hálózaton futó szoftver és a külső, internetes portál adatbázisa közös, mely nagyon rugalmas rendszert biztosít.
Ha az adatbázis egy része interneten is megjelenik pl.egy termék lista, akkor ahogy a cég ügyintézője felvisz egy új terméket, vagy egy létező termék adatait módosítja, a változás azonnal látható a cég honlapján.
Ebben az esetben természetesen gondoskodni kell az adatbázis védelmérol külső behatolásokkal szemben. Erre különböző, jól bevált módszerek vannak . - Webáruházak készítése.Bővebb információ itt.
- Különböző hasznos funkciók, például:
- Egyedi számlálók. A program adatbázisban naplózza, oldalanként, képenként, termékenként stb. hogy hány alkalommal és milyen időpontban kattintottak rájuk.
Lehetővé teszik, hogy az ügyfél utólag - egy általunk készített program segítségével - elemezze a látogatottsági adatokat: mely oldal volt a legnépszerűbb, milyen termékekre voltak a legkíváncsiabbak, melyik hónapban töltötték le legtöbbször az árlistát stb. - Érdeklődési lapok. A web oldal látogatói kitölthetnek egy űrlapot, melyen feltüntetik a saját adataikat és felteszik a kérdéseiket. Hatékony megoldás az ügyfélkör bővítésére. A honlapot üzemeltető cég tetszés szerint e-mailben vagy smsben tájékoztatót kaphat, ha új érdeklődőt regisztrált a program.
- Jelszóval védett oldalak. Hasznos lehet, ha az oldal nem publikus mindenki számára.
A cég viszonteladói így tekinthetik meg a számukra kidolgozott aktuális egyedi vásárlási áraikat.
Arra is megoldást jelenthet, ha a cég munkatársai időnként otthonról hozzá szeretnének férni a céges adatbázishoz.
| Honlapok, melyeket mi készítettünk, kattintson ide! |